Biztos hallottad már, hogy inzulinrezisztencia kezelése esetén naponta 5-6 alkalommal kell enni. De biztos, hogy jót teszel ezzel magaddal? Ebben a blogposztban elmondom, miért nem jó ötlet a napi 5-6-szori étkezés!

Klasszikus inzulinrezisztencia étrend: napi 5-6 étkezés

A diabetológusok, a dietetikusok és a könyvek azt javasolják, hogy inzulinrezisztencia esetén inkább sűrűn, de kis mennyiségeket érdemes enni, mert így elkerülhető a magas vércukorszint kialakulása. Ez az inzulinrezisztencia diéta esetén azt jelenti, hogy naponta akár 5-6 étkezést is beiktat egy inzulinrezisztens ember, azaz végigmegy a reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora étkezéseken minimum. Ha kiszámoljuk, akkor egy 16 órás ébrenlét esetén gyakorlatilag 2-3 óránként eszik az inzulinrezisztens ember, ha ezt a protokollt követi.

Jó ez nekem?

Biztos fölmerült már benned a gyanú, hogy valóban jót tesz-e ez neked, és nem véletlenül. Ahhoz, hogy ezt megértsük, kicsit mögé kell néznünk a betegség működésének, és hogy az inzulinrezisztencia kezelése esetén jó-e ez a klasszikus protokoll.

Az inzulinrezisztencia működése dióhéjban

A dióhéj itt fontos szó, mert nagyon mélyen bele lehetne menni a különféle elméletekbe, de a lényeg a következő: az inzulinrezisztencia alapvetően a rossz inzulinérzékenység betegsége. A rossz inzulinérzékenység kialakulását nagyon sokan, nagyon sokféleképpen magyarázzák, a hagyományos orvoslástól kezdve a teljesen ezoterikus és hitbéli nézetekig minden megtalálnunk, de a lényeg, hogy valami miatt kialakult a rossz inzulinérzékenység állapota.

Amikor szénhidrátot fogyasztunk, az anyagcsere folyamatok során a szénhidrátot a szervezetünk mindig glükózra, azaz szőlőcukorra bontja, ami bekerül a véráramba, ahonnan a sejteknek kellene felvenniük azt az inzulin segítségével. Inzulinrezisztencia esetén, mivel rossz az inzulinérzékenység, a sejteknek sokkal több inzulinra van szüksége egységnyi mennyiségű cukor sejtbe juttatásához, mint egészséges embereknél. Emiatt a hasnyálmirigy nagyon kemény munkára van fogva, a normális inzulinmennyiség sokszorosát kénytelen megtermelni minden alkalommal, amikor szénhidrátot fogyasztunk. És még ez a megemelkedett mennyiségű inzulintermelés sem elég minden esetben ahhoz, hogy a vércukorszintet normális értéken tartsa, azaz az összes cukor rendesen be tudjon jutni a sejtekbe.

Ha az inzulinrezisztencia kezeletlen marad, és az inzulinérzékenység fennáll vagy tovább romlik, akkor egyre magasbb vércukorszinteket fogunk tapasztalni, a hasnyálmirigy egyre többet dolgozik egészen addig, amíg egyszer csak föl nem adja, és drasztikusan visszaesik a megtermelhető inzulin mennyisége. Ilyenkor az inzulinrezisztencia kezelése általában már igényli a kívülről beadott inzulint, nem elegendő a gyógyszeres kezelés.

Az inzulinrezisztencia kezelése a klasszikus protokoll szerint

Az inzulinrezisztencia kezelése a klasszikus iskola szerint egy tüneti kezelés, ami a magas vércukorszint megelőzésére irányul. Ez abból a szempontból jó, hogy a magas vércukorszint okozza a szövődményeket, illetve durván megdolgoztatja a hasnyálmirigyet, ami annak idő előtti elfáradásához vezet.

Az inzulinrezisztencia kezelése a klasszikus protokoll szerint napi 5-6-szori, kismennyiségű ételt tartalmazó étkezésekkel történik. Az inzulinrezisztencia diéta esetén nagyon fontos a lassú felszívódású szénhidrát fogyasztása, a gyors felszívódású szénhidrát kiiktatása, valamint a szénhidrátmennyiség alacsonyan tartása. A legnépszerűbb diéta, amit az inzulinrezisztencia kezelése céljából szoktak alkalmazni, a 160 grammos diéta, amiről én is elmondtam a véleményemet egy videóban:

Ha naponta sokszor eszünk, de csak kis mennyiségeket, lassú felszívódású szénhidrátokat fogyasztva a zsír és a fehérje mellé, az tökéletes megoldás arra, hogy hirtelen ne emelkedjen meg a vércukorszint, tehát esélyünk lehet arra, hogy a vércukorszint az egészséges 5-ös tartományban vagy csak egy picivel felette maradjon. Alapvetően tehát az inzulinrezisztencia kezelése a klasszikus protokoll szerint így nézve még jó is lehet.

Mi a baj a klasszikus protokollal?

Mint említettem az inzulinrezisztencia kezelése a klasszikus protokoll szerint egy tüneti kezelés, ami a magas vércukorszintek kialakulását előzi meg, de nem magát a problémát, a rossz inzulinérzékenységet kezeli.

Ha naponta 5-6-szor eszik az inzulinrezisztens, akkor gyakorlatilag az ébrenlét teljes időtartama alatt folyamatosan dolgoztatja az amúgy is túlpörgetett hasnyálmirigyét. És egészen biztosan nem okos ötlet egész nap hajtani egy amúgy is túlhajszolt szervet, akár gyorsíthatjuk is vele az idő előtti elfáradást.

A másik probléma, hogy ha egész nap eszünk, egész nap lesz szőlőcukor a vérünkben, ami miatt az inzulintermelés folyamatos lesz, így a sejtek egész nap tocsognak az inzulinban. Ez pedig azért probléma, mert esélyük sincsen kicsit elszokni az inzulintól, és érzékenyebbé válni rá, így az inzulinérzékenység csak romlani fog hosszú távon.

Tehát az inzulinrezisztencia kezelése a klasszikus módszer szerint egy tüneti kezelés, ami a magas vércukorszintet képes ugyan kordában tartani, de az okot, a rossz inzulinérzékenységet nem javítja, adott esetben ronthatja is. Ezért érdemes más kezelési módszereket kipróbálni.

Inzulinrezisztencia kezelése máshogy?

Az inzulinrezisztencia kezelése sokkal hatékonyabb tud lenni, ha magát az okot támadjuk meg, azaz a rossz inzulinérzékenységet próbáljuk meg csökkenteni. Ezt pedig úgy tudjuk megtenni, ha arra törekszünk, hogy minél ritkábban étkezzünk egy nap, és az étkezések között bőven legyen jó pár órás szünet, amíg tud pihenni a hasnyálmirigy, és a sejtek el tudnak kicsit szokni az inzulintól.

Az étkezések után 2-3 órával szinte már felszívódott belőlünk nagyjából minden szénhidrát, és optimális esetben be is jutott a sejtekbe, visszaállt a normál vércukorszint így a hasnyálmirigy is csökkenthet a tempón, nem kell őrületes mennyiségű inzulint megtermelnie, és így a sejtek is alig találkoznak inzulinnal, némileg elszokhatnak tőle, így visszaállhat valamennyire az inzulinérzékenységük. Nagyon fontos, hogy étkezések között ne fogyasszunk semmilyen kalóriatartalmú dolgot, ami megboríthatná az emésztés pihenési folyamatát.

Ezt a protokollt egyébként nyugat-európai országokban és az USA-ban sikeresen alkalmazzák inzulinrezisztens és 2-es típusú cukorbetegek kezelésére évek óta.

Gyakorlatban a dolog úgy néz ki, hogy visszatérünk a “normális”, napi 3 étkezésre (reggeli, ebéd, vacsora), de aki szeret kísérletezni, az elmehet a napi 2 étkezés, a 8 órás étkezési ablak és az időszakos böjtölés irányába is. Nagyon fontos, hogy mivel egy étkezés alkalmával nem célszerű 40-50 gramm lassú felszívódású szénhidrátnál többet bevinni, ezért a maradék, számunkra szükséges kalóriamennyiséget fehérjéből és zsírból kell fedezni. Ez az étrend tehát egy LCHF (Low Carb High Fat), azaz alacsony szénhidrát- és magas zsírtartalmú étrendet fog eredményezni.

Biztos sokakban felmerül a kétely, hogy ez egészségtelen, és elhízáshoz vezet, hiszen a cukorbetegeket általában óva intik a zsírfogyasztástól, aminek távolról nézve az az alapja, hogy a zsírban kétszer annyi kalória van, mint a szénhidrátban és a fehérjében, tehát igen, ugyanannyi gramm zsír több kalóriát fog tartalmazni, mind ugyanannyi gramm fehérje és szénhidrát. Tehát jobban el lehet hízni tőle, ha ugyanannyi grammot eszünk zsírból, mint fehérjéből vagy szénhidrátból.

De nem ez a helyzet, hiszen a cukorbeteg étrend és az inzulinrezisztencia diéta alapvető eleme kell hogy legyen az egyéni kalóriaszükséglethez igazított étrend. Egészen addig, amíg annyi kalóriát fogyasztunk egy nap, amennyire szükségünk van, nem fogunk hízni, mindegy, hogy azt a kalóriamennyiséget fehérjéből, zsírból vagy szénhidrátból fedezzük, kis túlzással. Az arányok egyébként nagyon is fontosak, nem lehet például csak fehérjét, csak zsírt, vagy csak szénhidrátot enni, hiszen a szervezetünknek mindhárom makrotápanyagra szüksége van az egészséges működéshez.

Okosan tologatni a határokat viszont lehet, és ha a szénhidrátmennyiségen csökkentünk, akkor a zsír és a fehérje mennyiségének felemelésével el tudjuk érni ugyanazt a napi kalóriabevitelt, és mellette a vércukorszintünk sem lesz magas egy étkezés után, és a hasnyálmirigyünk sem fog őrületesen dolgozni, hogy megtermeljen rengeteg inzulint.

Én szoktam ilyen étrendeket tervezni inzulinrezisztenseknek, ha téged is érdekel, akkor keress meg nyugodtan!

Mi van a koleszterinszinttel?

Jogos a kérdés, hiszen a magas zsírfogyasztás nem biztos, hogy előnyös azok számára, akiknek valamilyen okból kifolyólag magas a koleszterin szintjük. Egyrészt fontos az, hogy az inzulinrezisztens ember 3-4 havonta járjon diabetológushoz és rendszeresen készíttessen laborvizsgálatot, amiből kiderül a koleszterinszint. Ha az LCHF étrend hatására emelkedik a koleszterinszint, akkor módosítani szükséges az étrenden, előnyben lehet részesíteni a növényi zsírforrásokat az állatiakkal szemben például, esetleg növelni a fehérje és szénhidrát mennyiségeken egy keveset, és mellett a zsírbevitelt csökkenteni. Ezek apró finomítások, de eredményre vezethetnek.

A rendszeres hipózás, mint kockázat

Az inzulinrezisztens emberek egy része hajlamos arra, hogy napközben, étkezések között leessen a vércukorszintje, ami amiatt van, hogy a hasnyálmirigy nagyon sok inzulint termel, és ha a cukor és az inzulin aránya felborul az inzulin javára, akkor bizony hipoglikémás állapot állhat be. Emiatt is jó a napi 5-6-szori étkezés a klasszikus protokoll szerint, ez segít megelőzni nem csak a hirtelen magas vércukorszinteket, hanem a hirtelen alacsonyakat is. Ugyanakkor, mint mondtam, magát az okot nem szünteti meg, az inzulinérzékenységet nem javítja.

Aki hajlamos inzulinrezisztensként hipoglikémiára, azt értelemszerűen nem lehet egyből ráállítani egy napi háromszori étkezést tartalmazó étrendre, hanem ott nagyon lassan kell átállni. Kulcsfontosságú, hogy az átállás időszakában a szénhidrátbevitelünk 100%-a tényleg csak és kizárólag lassú felszívódású szénhidrát legyen, mert ez meg fogja előzni a hirtelen magas vércukorszint miatt kialakuló nagy inzulinlöketet, ami aztán hipoglikémiához vezethet. Nem szabad fogyasztani teljes kiőrlésű termékeket sem, ez az egyik legnagyobb csapda a diétás, diabetikus élelmiszerekkel kapcsolatban, amiről már meséltem egy blogposztban és videóban is:

Ha fokozatosan sikerül növelni az étkezések között eltelt időt hipoglikémia nélkül, akkor előbb utóbb el lehet jutni a napi 3 étkezésig.

A sport fontossága az inzulinrezisztencia kezelésében

Most csak a táplálkozásról volt szó, de legalább ugyanolyan fontos a rendszeres sport, mozgás, hiszen annak inzulinérzékenység növelő hatása van, nagyon sokat tud segíteni az egészségesebb, jobban működő szénhidrát-anyagcsere kialakításában. Tehát sportoljatok, ami a csövön kifér!

Én kíváncsi vagyok arra, hogy ti hogyan kezelitek az inzulinrezisztenciátokat: inkább többször eszel egy napon, vagy kipróbáltad már a ritkább étkezéseket az LCHF, azaz alacsony szénhidrát- és magas zsírtartalmú étrenddel? Írd meg kommentben!

Iratkozz fel a blogra, kommentelj, illetve kövess Instagramon, Facebookon és YouTube-on is!