A cukorbetegség kezelésére többféle megközelítés létezik, a vasszigortól kezdve az egészen megengedő protokollokig. Lássuk, hogy melyek ezek!

Magyarországon általában az az elterjedt módja a cukorbetegség kezelésének, hogy az orvos felír egy gyógyszer- vagy inzulinadagolást a vércukornaplóban található vércukorértékek alapján, és azt kell betartani, nincs vita. Ellenben néhány nyugati országban léteznek sokal megengedőbb megközelítések is.

1. Szigorú kontroll

Itthon a legelterjedteb kezelési módja a cukorbetegségnek, hogy az orvos előrja a gyógyszer- és/vagy inzulinadagolást, megmondja, hogy hány gramm szénhidrátot együnk hány étkezésre lebontva, és ezt kell betartani, ettől eltérni nem lehet. A beteg egyetlen dolga, hogy kövesse az orvos utasításait, vezesse a vércukornaplót, ami az egyetlen visszajelzést adja az orvosnak, és az orvos ez alapján módosít a gyógyszer vagy inzulinadagokon. Az orvos mindenható, a beteg alárendelt viszonyban van.

Merthogy sokszor nincs idő arra, vagy nincs meg sem az orvosban, sem a betegben a megfelelő tudás és akarat arra, hogy az esetleges apróságokon, megfigyelt eltéréseken elgondolkozzanak, és észrevegyék a cukorbeteg cukorbetegségének egyéni sajátosságait, és ez alapján közösen alakítsanak ki egy jobb kezelési tervet.

Kétségtelen előnye ennek a módszernek, hogy leveszi a cukorbeteg válláról a felelősség súlyát. Az orvos mondja meg, hogy mi legyen, neki nincs és nem is lehet beleszólása. Ez azoknál a cukorbetegeknél működik, akiknél tényleg nincsen meg az akarat vagy a tudás, a megfigyelőképesség és a logikai kapcsolatok meglátásának képessége. És azok az orvosok alkalmazzák, ahol ilyen a beteg, vagy az orvosban sincs meg az akarat, a tudás és az együttműködőkészség, a beteg partnerként való kezelése abból a célból, hogy a cukorbetegség kezelése hatékonyabbá és kényelmesebbé váljon.

2. Folyamatos finomhangolás

A cukorbetegséget lehet odafigyelve, ésszel, folyamatosan finomhangolva is kezelni. Ilyenkor a kezelési terv kialakításának aktív részese a cukorbeteg. Folyamatosan és pontosan kell követnie egy diétát, mérni a vércukorértékeket, pontosan szedni a gyógyszereket és adagolni az inzulint, és figyelni, figyelni, figyelni, illetve gondolkodni, gondolkodni és gondolkodni. A megfigyelések alapján az orvossal konzultálva, de akár önállóan is lehet apránként módosítani a gyógyszer vagy inzulinadagokon.

Így föl lehet fedezni a saját cukorbetegségünket. Tudni fogjuk, hogy milyen élelmiszerekre reagálunk jól, és mi az, ami hosszabb távra megborítja a szénhidrát-anyagcserénkt. Nem csak a szénhidrátokra vonatkozó egyedi reakciónkat ismerjük meg, hanem azt is, hogy más élelmiszerek hogyan hatnak ránk.

Én ezt a módszert követem, pontosan diétázok, mérek, inzulinozok, és a megfigyelt eredények alaján tudok módosítani a diétámon és az inzulinadagolásomon. Így derült ki számomra, hogy például a banánt meglepően jól kezeli a szervezetem, alig okoz nálam vércukorszintemelkedést, ellenben az alma sokkal inkább. Így derültek ki azok a dolgok is, hogy egy növényi fehérjepor képes volt megborítani hosszabb távon a szénhidrát-anyagcserémet, és így derült ki az is, hogy nyugodtan ehetek túrót és hüvelyeseket, szerencsére ezek a sokszor problémát okozó élelmiszerek nálam nem okoznak semmilyen érzékelhető változást a szénhidrát-anyagcserémben, a cukorbetegségem állapotában.

Ha van egy jól beállított, jól finomhangolt diétánk, az egyrészt ad egy alap biztonságot, nem lesznek meglepetések, nem lesznek kiugróan magas vagy alacsony vércukorértékek. Kiszámítható lesz a cukorbetegségünk.

Ez a megközelítés tényleg csak azoknál működik, akik nagyon precízen képesek odafigyelni magukra. Ugyanakkor pont ez a precizitás adja meg az esetenkénti lazítás lehetőségét is.

Mert ha ismerjük a cukorbetegségünket, akkor óvatosan, szépen lassan ki tudjuk tapasztalni azt, hogy az egyes „csaló kajákra” hogyan reagálunk rövid és hosszútávon. És képesek leszünk arra, hogy nem bele a vakvilágba, hanem kontrolláltan csaljunk. Ha meg is eszünk valami bűnös, de élvezetet okozó ételt, tudjuk, hogy mi fog történni, és tudjuk, hogy hogyan tudjuk korrigálni, vagy mennyi időbe telik a szervezetünknek, hogy magától korrigáljon.

3. Mindent lehet

A mindent lehet megközelítésről kevesen hallottak itthon, de mondjuk Svájcban vagy Ausztriában általában ilyen protokoll alapján kezelik az 1-es típusú cukorbetegeket. Az ő esetükben azért működhet ez a módszer, mert náluk az inzulintermelés problémáján kívül nincs más zavar, így tényleg csak a megfelelő mennyiségű inzulin bevitelére kell odafigyelni. A cukorbeteg kis túlzásokkal ehet bármikor, bármiből, bármennyit. Csak arra kell figyelnie, hogy megadja rá a megfelelő mennyiségű inzulint.

Beszéltem már olyan emberrel, aki eszerint éli az életét, és nagyon szereti a teljes szabadságot, azonban mégis van benne egy nagy megkötés: kénytelen nagyon sűrűn mérni, és gyakorlatilag folyamatosan korrigáló inzulinadagokat tolni magába, merthogy a diétája teljesen rapszodikus. Kinek a pap, kinek a papné, én nem tudnék így élni, de ha a HbA1c-vel minden okés, akkor lehet így is.

Nyilván 2-es típusú cukorbetegeknél, ahol egy jóval komplexebb, több összetevős szénhidrátanyagcsere-zavarról beszélünk, ez a megközelítés nem működőképes.

Ti melyik megközelítéssel kezelitek a cukorbetegségeteket? Hogyan működik, jó a HbA1c-tek?

Iratkozz fel a blogra, kommentelj, illetve kövess Instagramon, Facebookon és YouTube-on is!